Amit tudni kell a penészesedésről

2022.01.17

A penészgombák környezetünkben természetes jelenségnek számítanak, ám ha beltéri megjelenésükről van szó, nagyon fontos, hogy odafigyeljen rájuk, hiszen számos higiéniai problémát képesek okozni, és az egészségre is káros hatással lehetnek. Ahhoz, hogy pontosan tisztában legyen azzal, milyen intézkedéseket ajánlott tennie a penészgomba tenyészetek elkerülésére, azok környezeti igényeinek megismerésére érdemes időt szánnia.


Szinte bárhol előfordulhat!

Az egészségre káros hatást gyakorló penészgombák tulajdonképpen majdnem minden anyagon meg tudnak telepedni. Bútorai éppen úgy nincsenek biztonságban, mint a papír alapanyag, s ennél fogva a gipszkarton sem. A tapétán, a műanyagból, gumiból készült berendezési tárgyakon, fólián, bőrön is megtalálhatóak, de a festékek, lakkok, a szőnyegpadló, valamint a padlóburkolat ragasztó is megfelelő táptalajt jelentenek számukra.

Penész a betonon?

Igen, nem lehetetlen, hogy a cement vagy a beton felületek is áldozattá váljanak, sőt, még az olyan anyagokon is kifejlődhetnek, melyek önmagukban nem megfelelő táptalajok, ám a levegő részecskéi, szerves anyagai, vagy a por lehetővé teszik, hogy megtelepedjen rajtuk a gombák. Ennek tipikus példája, amikor az üvegen jelennek meg penészfoltok.

Nedvesség nélkül nem marad életben!

Nem véletlen, hogy otthonunk nedvesség szempontjából kritikus helyiségeiben gyakrabban találkozni penészfoltokkal, hiszen legalább minimális páratartalom kell ahhoz, hogy életben maradjanak. Optimális nedvességi viszonyokról nem beszélhetünk, hiszen a hőmérséklet ingadozása befolyást gyakorol arra, hogy mennyi nedvesség áll a penészgombák rendelkezésére akár a levegőben, akár a táptalajon. Páratartalom szempontjából a magas értékek tekinthetőek ideálisnak a penészgombák számára. Bár már kevés nedvesség is elegendő számukra, de a spóraképzéshez, valamint egyes anyagcsere funkcióikhoz legjobb a magas páratartalom.

Törekedjen a konyha, a fürdőszoba megfelelő páramentesítésére, és a fűtési szezonban az egyenletes hőmérséklet biztosítására!

A penészgomba fajok eltérő páratartalom mellett képesek fejlődni, így vannak olyanok, melyek már 71-75%-os páratartalomnál is kiválóan érzik magukat, de egyes penészgombák legalább a vízkár esetében, a táptalaj teljes átnedvesedésekor szaporodnak. Találja meg a nedvesség okát!

Amennyiben tehát otthonában penészgombák jelennek meg, nagyon fontos, hogy a nedvességet is megszüntesse, hiszen ha ez a tényező továbbra is fennáll, lehetetlen végleg megszabadulnia a tőlük. Hasonló a helyzet azoknak az épületeknek a felújításával is, melyek erősen szennyezettek penészgombával. Esetükben hosszú távú eredmények a páratartalom okának megszüntetésével érhető el.

Penészes a lakása? Vigyázat: allergiát és fertőző betegségek kaphatunk!

Bár az epiedemiológiai tanulmányok egyértelműen nem támasztják alá, hogy az egészségre káros hatással levő penészgombák milyen koncentrációja szükséges ahhoz, hogy az egyes tünetek megjelenjenek, de a spórák és anyagcsere termékek belélegzése egyértelműen allergiás reakciókat váltanak ki az arra érzékeny személyeknél. A napjainkban sokat emlegetett allergiás panaszok visszavezethetőek az otthonokban megjelenő penészgombára is.

Hogyan kerülnek a lakásba a penészgombák?

Nem csak a szellőztetés során kerülhetnek otthonunk helyiségeibe, hanem létrejöhetnek beltéri forrásokból kifolyólag is. A lehetséges táptalajok ph-értékének, a hőmérsékletnek, valamint a páratartalomnak megfelelőnek kell lenniük ahhoz, hogy kifejlődjenek a penészgombák, de a spóraképződéshez a fény is elengedhetetlen számukra. A levegő szén-dioxid tartalma és a vegyi táptalajok befolyásolhatják fejlődésüket, életben maradásukat.

Vigyázat, többféle hőmérséklet is kedvező a penészgombának!

Rossz hír, hogy sajnos többféle hőmérsékleti viszony között is kifejlődhetnek a penészgombák, egyes fajtái kifejezetten a közepes hőmérsékletet kedvelik, ezek jelennek meg általában a lakásokban, de vannak olyanok is, a thermofil gombák, amelyek magas hőmérsékleten növekednek. Fagypont alatt nyilvánvalóan nem tudnak életben maradni, de akár 60 fokig is képesek szaporodni.

Mint már említettük, a penészgomba egészségre gyakorolt hatásához kétség sem férhet. Mivel napjaink egy részét beltéri területeken töltjük, ahol akár magas koncentrációban is megjelenhetnek a penészgombák, így mindenképpen szót kell ejtenünk az általuk kiváltott allergiáról, valamint arról, hogy a penészmentesítés nem elhanyagolható dolog.

Az allergia népbetegség

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az allergiás megbetegedéssel küzdők hány százalékánál jelentkeznek a panaszok a lakásokban megtalálható penészgomba miatt, de tény, hogy az allergiát kiváltó anyagok listájának vezető helyén szerepelnek a penészgombák.

Miért jelent ez problémát?

Egyes, arra érzékeny személyek immunrendszere nem a valóban veszélyes anyagok ellen nyújt védelmet, hanem olyan gyakorlatilag ártalmatlanok ellen, mint a pollenek, egyes élelmiszerek, gyógyszerek. A szervezet antitesteket termel az adott anyag elleni védekezéshez, s így csak akkor lépnek fel az allergiára oly jellemző tünetek, amikor közvetlen kontaktusba kerülnek az idegen anyaggal. A nátha, a kivörösödött szemek, a kiütések vagy a tüsszögés olyan tipikus tünetek, melyeket az allergiások jól ismernek. Az összes allergiás megbetegedésnek körülbelül 2-30 százaléka vezethető vissza a penészgombára.

Gyermekkorban asztmát is okozhatnak!

A vonatkozó tanulmányok alátámasztják, hogy kifejezetten a gyermekek számára jelent komoly veszélyt a penészgomba jelenléte, ugyanis a légúti megbetegedések között a gyermekkori asztmás problémákkal hozható összefüggésbe. Azoknál a gyermekeknél, akik penészgombával szennyezett lakásban élnek, körülbelül 1,5-3,5-ször gyakrabban fordul elő a betegség, mint gombafertőzésre nem hajlamos környezetben tartózkodóknál.

Penészmentesítés építkezés megelőzés

Írásainkban már többször érintettük azt, hogy a penészgombának nedvességre van szüksége a kifejlődéshez, valamint a szaporodáshoz. Jelen cikkünkben arra kívánunk kitérni, hogy az építkezés során milyen területekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani, ha meg szeretnénk előzni a penészesedést.

Hogyan vehetjük fel a harcot a penésszel szemben?

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a legújabb műszaki színvonal szerinti megépítés javasolt, s ez vonatkozik mind a felhasznált anyagokra, mint a szakember által alkalmazott eljárásokra.

  • A hőszigetelés megfelelő megválasztásával, és az úgynevezett hőhidak kialakulására való odafigyeléssel már sokat tehetünk a penészmentes környezetért.
  • A csapóesővel szembeni védelem az átnedvesedés megakadályozását szolgálja.
  • A tetőszerkezet hiányosságai szintén a lakótér páratartalmának növekedését okozhatják, s ezzel együtt a penészgombák megjelenéséért is felelőssé tehetőek. A tető állapotára tehát mind a megépítés, mind egy esetlegesen szükségessé váló tetőcsere alkalmával érdemes odafigyelni.
  • A vízálló felszerelések és a nyílászárók megfelelő kiválasztása is segíthetik a penészgomba megjelenésének megakadályozását a lakótérben.

A rendszeres szellőztetés is csökkenti a penész elszaporodását!

Természetesen nem elegendő csak az épület kialakításakor szem előtt tartani a megelőzés fontosságát, hiszen lényeges az is, hogy a későbbiekben, az egyes helyiségek használata során is ügyeljen a páratartalom alakulására.

Penészmentesítés szellőztetéssel, fűtéssel

Mint már szóltunk róla, az épület kialakítása rendkívül fontosnak bizonyul a penészesedés megelőzésének érdekében, de hasonlóképp jelentős szerep jut a mindennapi használat során az odafigyelésnek, illetve ha már kialakult a probléma akkor a megfelelő penészmentesítési módszernek. Lássuk most, hogyan tehet annak érdekében, hogy a nedvesség szempontjából kritikus helyiségekben minél alacsonyabb legyen a penészgombák fejlődéséhez szükséges páratartalom!

Gondoskodjon a hőszállításról!

Szellőztetéssel, és a fűtés megfelelő módjával az épület páratartalma kiválóan szabályozható. A mindennapok során érdemes arra törekedni, hogy a levegő páratartalma ne haladja meg túl hosszú időn keresztül a 65-70 százalékot. Az emberek folyadékleadása, a főzés és a mosás olyan tevékenységek, melyek jelentősen képesek megnövelni a páratartalmat, így ettől rendszeres szellőztetéssel javasolt megszabadulni.

Fontos tudnia, hogy a levegő lehetséges víztartalma a hőmérséklettel együtt növekszik, vagyis a meleg levegő több párát képes tartalmazni, mint a hideg. Ezért van az, hogy amikor kiszellőztetünk, a hideg külső levegő a beltérbe jutva felveszi a nedvességet amíg felmelegszik, majd a szellőztetés során az távozik is a lakásból. Minél alacsonyabb a kinti hőmérséklet, annál több nedvességet tudunk a szellőztetéssel a helyiségekből kiszállítani. Hogyan keletkezik vízgőz a lakásban?

A leginkább érintett helyiségeknek a konyha, a fürdőszoba, a toalett számítanak, de egyéb területeken is keletkezhet pára. A főzéssel, nedves tisztítással, zuhanyozással, mosógép használattal, a ruhák szárításával kerül a legtöbb vízgőz a levegőbe, de a lakásban tartózkodó személyek, valamint a növények is hozzájárulnak a pára keletkezéséhez. Egy háromszemélyes háztartásban naponta körülbeül 10 kg víz válik szabaddá, melynek elszállításáról mindenképpen gondoskodni ajánlott. Ehhez a mennyiséghez legalább hétszer szükséges szellőztetni, de az sem mindegy, miként teszi ezt.

Hogyan célszerű szellőztetni?

Bukóra állított ablaknál a legkevésbé megoldott a légcsere, ellenben a teljesen nyitva tartott ablakkal szemben akár kétszeres hatékonyságot is elérhetünk, ha keresztirányú szellőztetés mellett döntünk.

A páralecsapódás a penészgomba melegágya!

Amikor meleg, vízzel teli levegő kerül lehűtésre, abból páralecsapódás keletkezik. Ebből kifolyólag világosan látható, hogy a hideg falfelületeken miért jön létre a jelenség, mely kitűnő körülményeket teremt a penészgomba megjelenésének. Ha tehát az építkezés során nem valósult meg a külső falak megfelelő szigetelése, vagy hőhidak formájában építési hibák kerültek elkövetésre, úgy a falak hidegek maradnak, s ezzel megnő a páralecsapódás veszélye. Ilyen esetekben javasolt a bútorokat, polcokat legalább tíz centiméternyire elhelyezni a falaktól.

Legjobb a keresztszellőztetés!

Célszerű naponta több alkalommal, öt-tíz percen keresztül, több ablakot kinyitva szellőztetni, ekkor cserélődik ki a leggyorsabban a levegő, és távozik a nedvesség. Abban az esetben, ha nem tartózkodik otthon napközben, érdemes résnyire nyitva hagyni egy ablakot - természetesen a biztonsági szempontok figyelembe vételével.

A kifogástalan szigetelés nem mindig előny, ugyanis az újépítésű ingatlanok esetében a természetes módszerrel nem lehet a helyiségek páratartalmát a megfelelő szintre csökkenteni. Ekkor ajánlatos másként megoldani ezt, mégpedig mechanikus szellőztető segítségével.

Milyen lehetőségei vannak a mechanikus szellőztetésre?

Azokba a helyiségekbe, melyek folyamatosan magas nedvességtartalommal rendelkeznek, ajánlottak a nedvességérzékelővel ellátott ventillátorok. A levegő ki-, és bevezető rendszerek hővisszanyeréssel az egész ingatlanban kialakításra kerülhetnek, s korszerű megoldást jelentenek a levegőztetésre, arról nem is beszélve, hogy értéknövelő hatással is bírnak az energiatakarékosság miatt.

Fürdőszoba - kiemelten fontos a szellőztetés!

A fürdőszoba otthonunk azon helyisége, ahol folyamatosan magas a páratartalom. A zuhanyozás, fürdés, a mosás, a nedves törölközők mind-mind nedvességgel töltik fel a levegőt, ezért rendkívül fontos, hogy sokat szellőztessen itt. Sajnos sok fürdőszobában csak egészen pici ablak található, vagy még az sem, ilyenkor érdemes mechanikus szellőztetőt beszerelni, mely páratartalom érzékelővel van felszerelve, és automatikusan bekapcsol.

Konyha - válassza a szagelszívót!

Nem csak az elhasznált levegő, hanem a főzés során keletkezett nedvesség is távozik a konyhából a szagelszívón keresztül. A légárammal ellátott változatokról azonban fontos tudnia, hogy nem alkalmasak a konyha nedvességtartalmának csökkentésére.

Hideg helyiségek

Azokban a helyiségekben is fontos a rendszeres szellőztetés, ahol alacsonyabb hőmérséklet uralkodik, ugyanis ezeket tipikusan más, melegebb helyiségekből fűtjük, aminek hatására páralecsapódás keletkezhet.

Amennyiben több napig távol tartózkodik otthonától, javasolt legalább a belső ajtókat nyitva hagyni, így a nedvesebb helyiségnek számító konyhából és fürdőszobából a páratartalom el tud oszlani az egész lakásban. Következő cikkünkben igyekszünk megismertetni azokkal a légtechnikai berendezésekkel, melyek alkalmasak lehetnek a felesleges pára otthonából való eltávolítására.

Hiányos szigetelések

Elsőként mindannyian - jogosan - az ablakokon, ajtókon keresztüli szellőztetésre gondolunk, de a nyílászárók csukott állapota mellett is lehetséges, hogy légmozgást tapasztalható. Ennek oka a megfelelő szigetelés hiánya. Nem csak a rosszul záródó, elavult ajtókra, ablakokra gondolunk, hanem az épület külső burkolatára is.

Lehet probléma a megfelelő szigetelés?

Újépítésű ingatlanoknál a nyílászárók, valamint a homlokzat is jobban, hatékonyabban szigeteltek, ami a falak melegsége miatt rendkívül lényeges. Hátránya is van azonban ennek, mégpedig a természetes levegőcsere csökkenésével nő a helyiségek nedvessége. Ebben az esetben a nedvesség forrásának megszüntetése, vagy az ablakokon keresztüli, illetve mesterséges úton történő szellőztetés megvalósításával érhető el, hogy ne legyen otthonában folyamatosan jelen a penész képződéséhez fontos magas páratartalom.

Figyeljen a páralecsapódásokra!

Problémát okozhat a falak és az ablakok eltérő szigeteltsége is. Az ablakon megjelenő páralecsapódás egyértelmű jele annak, hogy vagy a szellőztetési szokásokon kellene változtatni, vagy a fűtést hatékonyabbá tenni. Más a helyzet akkor, ha az ablakok jól zárnak, de a falak szigetelése nem megfelelő, ennek felismerése ugyanis nem könnyű. Szakemberek azt szokták javasolni, hogy a kifogástalanul záró ablakok mellett célszerű egy kisméretű, ám rosszul szigetelt ablakot meghagyni, melyen tökéletesen nyomon követhető a lecsapódó nedvesség. Ebből egyértelműen tudhatja, hogy valami nem megfelelően működik az épület levegőztetésével kapcsolatban.

Azzal, ha tisztában van az otthonában tapasztalható jelenségek okával, már sokat tehet azok megfelelő mederbe tereléséért.

Milyen tényezők játszhatnak szerepet a penész kialakulásában?

  • A lakás építési sajátosságai, kora, nagysága, pincézettsége, nyílászárók állapota, a felhasznált építőanyagok, esetleges nedves helyiségek.
  • A lakberendezés, a belsőépítészeti megoldások, a burkolóanyagok megválasztása, a függönyök, a jelen levő növények, valamint a légtechnikai berendezések.
  • A lakók és a háziállatok
  • Fűtési és szellőztetési szokások
  • Hőszigetelés
  • Esetleges átépítések, felújítások
  • A tapasztalt szagok jellege, intenzitása
  • Az ingatlan környezete, a beépítettség, kibocsátó üzemek közelsége, kukák jelenléte

Mi utal egyértelműen penészgombára?

A szabad szemmel is jól látható penészgomba tenyészetek mellet a nedves foltok, valamint a nedvességtől károsodott olyan anyagok, mint fa, fal, szigetelő-, és burkolóanyagok, bútorok, könyvek, matracok, szőnyegek mind arra utalnak, hogy penész van jelen a lakásban.

Mire ügyeljen a lakás használatakor, kialakításakor, hol alakulhat ki penészesedés?

  • Lakáson belül gyűjtött hulladékok
  • A cserepes növények földje
  • Fugák olyan nedvességnek kitett helyiségekben, mint a fürdőszoba, konyha.
  • Romlott élelmiszerek
  • Ketrecben tartott házikedvencek
  • A lakással egybekötött üvegház
  • Akvárium
  • Szobai szökőkút
  • Vízkárok okozta nedvesedések

A lehetséges okok tehát egyértelműek, s talán segítséget nyújtott felsorolásunk ahhoz, hogy tisztában legyen a penészesedés veszélyével járó berendezési tárgyakkal, épület kialakításokkal.

Penészesedés okainak megszüntetése

A korábbiakban részletezett módszerek mellett a penészgombák jelenlétére legtöbbször szabad szemmel is jól látható szennyeződések utalnak, és gyakran nincs is szükség szakemberre ahhoz, hogy felismerjük, penészesedéssel van probléma. Lássuk, milyen körülményeket javasolt megszüntetni annak érdekében, hogy a penészkárok eltűnjenek otthonunkból, és annak levegője újra egészséges legyen!

Nedvesség nélkül nincs gomba!

A korábbiakban már szóltunk róla, hogy a nedvesség alapvető feltétele a penészgombák életben maradásának.

A következő okok valamelyike, vagy ezek kombinációja vezethet a lakásban a penész megjelenéséhez:

  • Nedvesség okozta károk, például egy csőtörés.
  • Az ereszcsatornák, tetőszegélyek, vagy maga a tető hiányosságai.
  • Elégtelen szellőztetés.
  • A tömítések hiányosságai ( felszálló talajnedvesség, eső általi átnedvesedés )
  • Páralecsapódás okozta nedvesség, ami hőhidak jelenlétére, a levegő magas páratartalmára utal.

Szüntesse meg az okokat!

Legtöbbször szabad szemmel is jól láthatóak a penészgombafoltok, melyekhez kellemetlen szag is társul. A legfontosabb a penész okának megtalálása, és annak megszüntetése. A penészgombák eltávolítása nem elegendő, hiszen ha az építési hiányosságok nem kerülnek orvoslásra, vagy nem változtat az ingatlan használója szellőztetési szokásain, azok hamarosan újra visszatérnek majd.

Lakásfelújítás alkalmával sokan teszik le voksukat a nyílászárók cseréje mellett, hogy ezzel jobb hőszigetelőképességet érjenek el. Tény azonban sajnos, hogy a nagyfokú tömítettséggel a helyiség természetes szellőzése lehetetlenné válik, tehát lehetőséget kell találni arra, hogy vagy a szellőztetés gyakoriságának növelésével, vagy egyéb műszaki megoldásokkal vezesse ki a nedvességet otthonából.

Penész gátlás lakásfelújítással

A penészgomba jelenlétét tapasztalva rendkívül fontos, hogy attól mihamarabb sikerüljön megszabadulni. Mint már szóltunk róla, nem csak esztétikai problémát okoz, hanem az egészséget is veszélyeztetheti.

Azonnali teendők a felújításig

Gyakran van úgy, hogy akár az anyagiak, akár az időjárás nem engedi a komolyabb felújítási munkálatok megkezdését. Azonban a penésszel való együttélés ekkor sem jelenthet alternatívát, hiszen ezzel akár az allergia kialakulásának veszélyét is kockáztathatja. Abban az esetben, ha a szennyezett helyek a por - és ezzel a spórák - felverése nélkül fertőtleníthetőek, akkor javasolt az etilalkoholos áttörlés. Ha a penészes felület átmeneti lefedésére, különválasztására lehetőség van, akkor ezt ajánlott megtenni addig, míg megoldhatóvá nem válik a felújítás.

Mit ne használjon penész ellen?

Gyakran hallani, hogy az ecetes áttörlés segíthet, ám ezt szakemberek nem ajánlják, hiszen egyrészt az ecet szerves táptalajt képez, másrészt sok építőanyag, különösen a mész semlegesítő hatású. Beltéren továbbá nem ajánlott gombaölők használata sem.

Mit tehet még rövid távon?

Célszerű csökkenteni az érintett helyiség nedvességtartalmát. Többszöri szellőztetéssel, fűtéssel, valamint a bútorok hátfalának faltól távolabbra tételével időszakosan javítható a helyzet.

Távolítsa el a penészgombákat!

Minden felújítási munkálat előtt az a legfontosabb, hogy elpusztítsa, és el is távolítsa a penészt. Attól függően érdemes erre módszert találni, hogy milyen érintett felületekről van szó.

  • A fém, kerámia, üveg tárgyak esetében megteszi az átlagos háztartási tisztítószerrel történő lemosás.
  • Az úgynevezett porózus anyagok, mint a tapéta, vagy a gipszkartonlap, sajnos nem tisztíthatóak, esetükben tehát a csere bizonyul az egyedüli megoldásnak.
  • A fa esetében problémás helyzettel áll szemben, ugyanis nehezen hozható helyre az azt ért penészkár. Ritkán eredményre vezet a felületi szennyeződés lecsiszolása, de legtöbbször nem ez a járható út, hanem az eltávolítás.
  • A székek, szekrények felületét 80 százalékos alkohollal javasolt időnként áttörölni, természetesen ügyelve arra, hogy ne lélegezze be, valamint a gyulladásveszélyt is szem előtt kell tartani.
  • Ha foteljei szőnyegei, függönyei penészesek, nem biztos, hogy megéri felújítási munkálatokra költeni, hiszen ennek ára sokszor igen magas, és jobban megéri, ha újakat szerez be helyettük.

Allergiások maradjanak távol!

Fontos információ, hogy egy-egy penészgombával szennyezett terület, anyag felújítása, tisztítása során nagymennyiségű spóra kerül a levegőbe, így ajánlott az allergiára hajlamosaknak, vagy már tüneteket produkálóknak távol maradni a helyszíntől. Bízza szakemberre a munkát, vagy kérje családtagjai segítségét, ám számukra is javasolt a védőfelszerelés használata.

Mennyibe fog kerülni?

A felújítást, tisztítás költségei attól függően alakulnak, hogy mekkora penészkárról van szó, és milyen felület érintett. A várható költségek kalkulálásakor érdemes a következő szempontokat figyelembe vennie:

  • Mekkora a szennyezett felület?
  • Milyen erős a szennyeződés?
  • Behatolt-e mélyebb rétegekbe a penész, vagy csak felületi jellegű?
  • Milyen anyagról van szó?
  • Milyen funkciót tölt be az adott ingatlan?

Korábbi írásainkból már tudhatja, hogy a penészgomba megjelenésekor kiemelt szerep jut az okok megtalálásának. Hogy ez építési hiányosságokban keresendő, vagy az ingatlan használójának magatartása, szokásai vezettek a penészesedéshez, abból a szempontból mindegy is, hogy a helyzet mihamarabbi megoldást kíván. Nézzük, mit tehet kisebb és nagyobb penészkárok esetében!

Tisztítson óvatosan!

Abban az esetben, ha az építési megoldásokkal nincs probléma, a felújítást, fertőtlenítést házilag is elvégezheti, de néhány fontos tanácsot érdemes megfogadnia.

  • Kézzel nem ajánlott megérintenie a penészt, és az érintett felületről lehulló darabkákat is javasolt azonnal a kukába dobni.
  • A HEPA-szűrős porszívók remek választásnak bizonyulnak, de a nedves lemosás is sok esetben eredményes lehet. Az ajánlott 70-80 százalékos alkohollal történő lemosás hatékonyan veszi fel a küzdelmet a penész ellen, de utána gondoskodjon az alapos átszellőztetésről, valamint kesztyűt, szájvédőt és védőszemüveget is hasznos lehet alkalmazni a tisztítás során.
  • A tisztítás után alapos szellőztetés következzen, majd nem árt a ruházat kimosása sem.
  • A tisztítás helyszínétől mindenképpen távol kell tartani az élelmiszereket, a gyerekek játékait, és a háziállatokat.

Kérje szakember segítségét!

Ha nagyobb felületek érintettek, vagy építési hiányosságok is kijavításra szorulnak, mindenképpen hívjon szakembert a feladatra. A hozzáértő profik minden biztonsági intézkedést ismernek, gondoskodnak a pormentes lezárásról, és korszerű anyagok használatával pusztítják el a létrejött penészt, a teljes kiszáradást célként kitűzve. A választható alapanyagok között számos olyannal is találkozni már manapság, melyek a penész újbóli megjelenését is gátolják, érdemes tehát szakemberre bízni a felújítást!

A penésszel való együttélés semmiképpen nem lehet szükségesként meghozandó kompromisszum. Eltüntethető, sőt, a megfelelő intézkedésekkel, felújításokkal, ingatlanhasználattal annak ismételt megjelenése is megelőzhető, ezzel téve otthona egészséges levegőjéért.

Penészmentesítés - Teendők penészes fal esetén!

Mint minden komolyabb munkánál, a festési munkálatoknál is létfontosságú a megfelelő előkészítés. Amennyiben falunk festése nem régi, akkor a penész lemosását követően máris hozzáláthatunk a penészgátló falfestéshez. Ilyen esetekben szerencsénk van, hiszen a fal jó állapotának köszönhetően nem kell különösebben vesződnünk a fal előkészítésével. Ezt arról ismerhetjük fel, hogy az előzőleg felvitt festék jól tapad a falhoz, ebben az esetben csupán felületi penésszel van dolgunk, melynek eltávolítása nem okoz nagyobb gondot.

A penészmentesítés kezdeti lépései

Mindenekelőtt a következő munkák elvégzésére van szükség: a fal szennyeződésektől való megtisztítása és a durva kiálló szemcsék, érdes felületek, sószerű kivirágzások csiszolással vagy kaparással történő eltávolítása. Kerüljük el a száraz kaparást, vagyis a művelet megkezdése előtt nedvesítsük be a falat, így csökkenthetjük annak esélyét, hogy a szétszóródó spórák miatt újabb fertőzés keletkezzen.

Ajánlott a penészölő (fungicid) tartalmú alapozás elvégzése. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk penészmentesítés során a penésztelepek teljes megsemmisítésére, elkerülve ezzel, hogy spórák milliói jussanak belőlük a levegőbe. Az említett okok miatt célszerű porvédő maszkot helyezni orrunk, szánk elé a fal kaparásának megkezdése előtt. Ezt követően lássunk hozzá az esetleges felületi egyenetlenségek tömítéséhez, tapaszolásához, gletteléséhez.

Teendők penészes fal esetén

Szükség esetén végezzük el a felület kémiai átalakítását. Emellett gondoljuk át azt is, hogy szükséges-e a fal impregnálása (telítése, beeresztése), mélyalapozása, vagy felületének megszilárdítása (vakolaterősítés). Amennyiben bizonytalanok vagyunk, konzultáljunk a termékek forgalmazójával, annak vevőszolgálatával, illetve ne hezitáljunk kikérni festékszaküzleti eladó vagy festőmester tanácsát.

A penész eltávolításához szükséges technikai előkészületek

A penészmentesítés során használatba kerülő szerek, festékek lehetőleg ne kerüljenek közvetlen kapcsolatba bútorainkkal, használati tárgyainkkal, mert nyomot hagyhatnak rajtuk, illetve anyagtól függően roncsolhatják azokat. Ezért gondoskodjunk ezek megfelelő lefedéséről. Ezt akár hullámpapírral is megtehetjük, de még jobb, ha járható vagy létrázható fóliákat, festő ragasztószalagot használunk értékeink védelmében. A régi festék eltávolításához leginkább használt eszközök az acélkaparó és a drótkefe. A felület finomabb elsimításához használjunk csiszolópapírt. Rosszabb állapotban lévő falak esetében előfordulhat, hogy a téglafalon lévő vakolat morzsalékosodik, érintésre szétmállik, porhanyóssá válik, porzik és akár nagyobb darabokban le is omlik. Ha ilyennel van dolgunk, akkor hozzá kell látnunk az elöregedett, salétromossá vált vakolat téglafalig való leveréséhez, majd újra kell vakolni a falfelületet.

A körültekintő penészmentesítés

Lehetőség szerint használjunk olyan mélyalapozókat, telítő (impregnáló) anyagokat, melyek a porózus falak megnövekedett szívóhatásának csökkentésére szolgálnak. Ezek a legtöbb esetben kényelmesen használható, színtelen, gyorsan száradó termékek, melyeknek további előnye, hogy a kezelt falfelület természetes légzését nem akadályozzák. Gyakran még a vakolat megerősítését is elősegítik.

Léteznek az említett folyadékok közül olyanok melyek már penészölő hatóanyagokat is tartalmaznak. A hosszú távú biztos megoldás érdekében, ha tehetjük, választásunk során inkább ezeket preferáljuk!

A fenti utasítások betartása szavatolhatja Önnek a győzelmet a penésszel vívott harcban. Így, ezentúl boldog, penészmentes életet élhet!